Pont három éve szeretnék kisbabát és egyre inkább úgy érzem jót tenne kiírni magamból, megosztani a napi történéseket, a sikereket, kudarcokat, apró előre lépéseket.
Három éve egyszer csak, egyik napról másikra, úgy éreztem itt az idő, Anya szeretnék lenni. Előtte sokáig hadakoztam ellene, pedig tökéletes volt minden, házasság, nyugodt munkahely, anyagi biztonság, igaz, még albérlet, de már rövid távú tervek a családi házra.
Az első hónap teljes nyugalomban telt, abban a biztos tudatban, hogy rögtön pozitívat tesztelek és a következő évet már egy kisbabával töltjük. Persze nem így lett. A második hónaptól kezdődött az őrület. Net kiolvasva, minden praktikát kívülről tudtam és azt hittem, ha mindent tökéletesen csinálok, időzítek, semmi gond nem lehet. Jött a mindennapos hőmérőzés, "görbe gyártás", ovulációs tesztek, kétnaponta szeretkezés, stb. És jöttek a csúnya görbék, a negatív, vagy épp 4 napig pozitív ovulációs tesztek, a sírás minden hónap végén. A 8. hónap volt a mélypont. Nőgyógyász. Vérvétel. Fejcsóválás. Endokrinológus kell. Inzulin rezisztencia. Rossz LH-FSH arány. Nagyon magas prolaktin szint. Sárgatest elégtelenség. Új nőgyógyász. Sella MRI. Agyalapi mirigy daganat. Inofolic. Diéta. Bromocriptin. Ekkor már bőven túl az egy éven. Closti-val segített hónapok következtek. Közben cikluskövetés. Minden rendben, de baba sehol. Átjárhatósági. Nincs gond. Újabb closti. Túl a másfél éven. Endokrinológus váltás. Gyógyszer az inzulinra. Pajzsmirigy alulműködés, gyógyszer. Lassan közeledünk a két évhez. De már nem értük el. Férjem mint derült égből a villámcsapás bejelentette, hogy vége. Nem akarja ezt tovább csinálni. Már nem szeret. Ép ésszel fel sem tudtam fogni, hogy ennyi küzdés, vizsgálat, vérvétel, reménykedés, pénzkiadás, ennyi hőmérőzéssel telt hajnal, tervezgetés után, beköltözve a közös családi házunkba, éppen a megfelelő meddőségi centrumot keresve, ahol megcsinálják majd életem első inszeminációját, egyszercsak ez történik. Utólag persze okos az ember, rengeteg dolgot lazábban kellett volna venni. Nem ennyire rágörcsölni. De nem egyszerű megtalálni az arany középutat, ha a másik fél egy szót sem szól arról, hogy neki ez sok, lassítsunk, vagy valahogy másképp csináljuk. Abban a helyzetben, ott a kanapén ülve egy pillanat alatt letettem a babáról. Teljes üresség lett bennem, másnap elpakoltam minden teherbeeséssel kapcsolatos holmit, csak a kötelező gyógyszerek szedését és a diétát nem hagytam abba. Pokoli hetek jöttek. Itt állok szinte 31 évesen, előttem egy válás, utána fel kell építenem újra az életemet. Új párra, gyerekre, boldogságra nem is gondoltam. De ez élet valahogy mindig elrendezi a dolgokat, életem eddigi legnehezebb időszaka egyben a legboldogabb is volt. Megismertem az új páromat és ez a boldogság a mai napig tart. Úgy alakult, hogy hamar össze is költöztünk és a baba téma is hamar szóba került. De megfogadtam, hogy semmi görcsölés. Se hőmérő, se ovulációs teszt. Csak az endokrinológus által IR-re és prolaktinra felírt gyógyszerek. Teltek a hónapok. Semmi. Karácsonykor pedig a Párom előállt, hogy mi lenne, ha továbblépnénk és megpróbálnánk az inszeminációt. Vizsgálatok nála, csodás eredményekkel. Intézmény keresés, várakozás első konzultációra, vérvételek, újabb várakozás, még pár vizsgálat és április végén kezdődhetett is a stimuláció. 5 nap closti, ultrahang, 3 merional, ultrahang, még 2 merional és a végeredmény 1 szem tüsző. Tüszőrepesztés és május 10-én meg is történt az inszemináció a ciklus 15. napján. Várjuk az eredményt :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése